
Fehér leplek mögül átszakadni próbáló arcok, kezek, mellek. Lódobogás. Homokba rajzolt ábrák, sorsok. A tőr körbejár, de nem fürdik vérben, inkább tükör. Nem a penge, hanem csakis a kimondott szavak (ármánykodóan hamisak, vagy felszakadóan őszinték) marnak a húsba. A halál pedig magasabbrendű, mintsem emberi szándék következménye lehessen. Aztán lehull a lepel. Marad a tiszta, bíbor palást, és maradnak a véres arcú hősök. És persze a vakvezető bot, hogy további ábrákat rajzolhasson a homokba, nekünk, szegény vakoknak.
***
Jean Racine: Phaedra
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése