Az Aranyfelhő Bár gyakorlatilag állandóan üzemelt. A vendégek kisebb, nagyobb felhőpamacsokon üldögéltek, a pulttól nem messze egy nimfa szolgáltatta hárfán a zenét. Mizar és Deneb már egy jó ideje itt voltak, poharaikból lassanként fogyott az édes nektár. Mizar derűs volt, egészen jó napja volt, kevés munkával, sok eredménnyel. Deneb hallgatagon, és morcosan kortyolgatta a nedűt, csak ritkán szólalt meg, akkor is csak panaszkodott.
-Nem értem hogy szerzett jogosítványt ez a fiú.... Mindig leizzadok valahányszor autóba ül. Ötpercenként meghalhatna ha én nem lebegnék ott fölötte. Rengeteg munkám van vele...
Nagyot sóhajtott, behunyta a szemét, hátradőlt, és a halántékát masszírozta.
-Az a kamion biztos szétlapítja, ha nem lépek közbe...
-Hogy oldottad meg?
-Átkergettem egy kutyát az úton, a kamionos fékezett, és így pont beért az előzésből ez a tefjelszájú csirkefogó.
-Na, hadd a fenébe, lazíts – mosolygott Mizar, és tömjénes rúddal kínálta duzzogó barátját. Deneb rágyújtott és elcsigázott tekintettel nézte a felszálló füstöt.
Ekkor kicsapódott a Bár aranyozott ajtaja és Altair rontott be rajta, teljesen magánkívűl. Sietve csatolta le szárnyait, és mint aki rettentő tehertől szabadul, nagy lendülettel dobta egy sarokba. Lehuppant egy szomszédos felhőpárnára és odaszólt rekedten a pincérnek.
-Egy Zsibbasztó Koktélt, legyen szíves.
Deneb és Mizar összenéztek. Altair sohasem ivott semmilyen zsibbasztó italt. Aggódó arccal ültek át barátjuk asztalához.
-Mi történt?
Altair egy percig még maga elé bámult, aztán nagy nehezen kinyögte:
-Mind meghaltak. Mind az öten. Tűzvész. Kigyulladt az autó a garázsban. Álmukban megfulladtak.
-Nem nagyon értem...-ráncolta a homlokát Deneb, Mizar döbbenten csóválta a fejét.
-És nem tudtad megakadályozni?
-Meg tudtam... VOLNA... Nem nagy kunszt. Egy nyavalyás kis biztosíték. Gyerekjáték.
-ÉÉÉS? Miért nem....? – hadarta, hebegte szinte egyszerre Mizar és Deneb.
-Miért nem, miért nem...-ismételte ingerülten Altair, majd mély levegőt vett, hátradőlt és fejével diszkréten fölfele intett.
Mizar és Deneb döbbenten néztek össze. A hosszú csendet végül Altair törte meg.
-Igen, barátaim... Felső utasítás... Szó szerint. Tilos volt beavatkoznom...
A nemrég még oly derűs Mizar most rosszkedvűen állt fel és fejét csóválva sétált oda vissza két asztal között...
-Hát ki érti ezt, ki érti? – mormolta maga elé folyton...
A hárfa újabb édeskés dalba kezdett. Az Aranyfelhő Bár mindig kellemes atmoszférával várta a vendégeit.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése