Multikulti

Nemrégiben a vonatot várva beültem egy sörre a váradi állomás restijébe. A szomszéd asztalnál eléggé színes társaság ült, különböző bőrszínű és anyanyelvű emberek, akiknek valószínűleg ez a kocsma volt a munkahelyük, mert néha felállva, és félrevonulva telefonokon intézték jó hangosan (miért kell ezért félrevonulni...?) üzleti ügyeiket. Árpád népének két képviselője is akadt az asztalnál, egymás között magyarul beszéltek, a magas, sovány, fogatlan egyén éppen leckét adott a fiatalabb, alacsonyabb de szintén gyér fogazatú csávónak. Az üzletkötés menetéről folyt a tan, ilyesmik szűrődtek át az én asztalomhoz: "Me' nem mindegy érted, hogy hány millijaóu, mongya meg tisztán." Aztán félbeszakadt a lecke, mert megcsörrent a "tanárúr" telefonja. Fontos üzlet lehetett, mert komoly arccal bólógatva válaszolgatott többnyire kb ennyit: "Igen.... igen.... igen... igen... ". Vele szemben egy kreol bőrű, szép arcú lány ült, és a telefonbeszélgetés alatt kedves mosollyal próbálta követni a szájmozgását és utánozni a magyar kiejtést, félhangosan mondogatta ő is: "Igen... igen... igen... igen... ", majd mikor a magas sovány végre letette, lelkesen mondta: "Vai ce-mi place limba asta!" (Jaj, de bírom ezt a nyelvet!)
Ezek az emberek valószínüleg nem nyernek súlyos összegeket Eu-s pályázatokon a multikulturalitás zászlaját lengetve és jelszavakat sem gyártanak az együttélésről. Nem elemzik az etnikai kissebségek helyzetét és viszonyait. Nem kampányolnak, nem szerveznek táborokat. És ami a legfontosabb: eszükbe sem jut hogy egyáltalán szükség lenne ilyesmikre.