Az hogy a blog mostanában ilyen ritkán frissült, annak nyomós oka van. Az elmult két hónap életem egyik legkeményebb időszakának bizonyult. Ám végre történt velem valami szakmai téren, amire a diplomaszerzés óta vágytam: igazi rendezővel dolgozhattam. Mivel a színészi munka mellett a segédrendezői teendők is rám hárultak, a munkafolyamat minden részletéből kivehettem a részem, és elmondhatom, hogy nagyon, nagyon sokat tanultam. Boldoggá tesz a tudat, hogy nem kellett szégyenkezni, és magamat zöldövezetnek álcázva menekülni a bemutató után. És hosszú évek óta először történt meg az is, hogy a diákbérletes nézőink nem a chipses zacskók recsegtetésével és a mobiltelefonokon játszva élték túl az előadást. Lenyűgözve nézték végig, és érezhetően együtt élték a színészekkel. Így aztán, bár ez a webfelület nem a reklám helye, én bátorkodok arra bíztatni minden színháztól elpártolt váradit (és messzebb lakókat) hogy jöjjön el. Nem fogja megbánni. A helyi sajtónak pedig azt üzenem: legközelebb küldjenek egy ötödikes diákot tudósítás céljából. Egy tízesért ő majd jobban megfogalmazza az előadás üzenetét.
4 megjegyzés:
Szívből gratulálok a tegnap esti DunaTV-s adáshoz!
Köszönöm :)
A Ti bemutatótok ideje alatt, mi is bemutató előadáson vettünk részt, Váradtól nem messze. A kezdés ideje tájékán, gondoltam rá / és nem csak, mert emlegettünk is :)/, hogy most mennyire izgulhat a Timi kedves barátja. :) Magamba kívántam, hogy minden rendbe menjen, bár az előadás sikere kárpótoljon egy kicsit a máshol elszenvedett veszteségért. A színház weblapján aztán örömmel olvastam, hogy valóban sikeretek volt a darabbal, és még nem is akármilyen.
Gratulálok, mert tudom, hogy nem kis részed van benne, üdvözlettel, Marika!
Na végre :)
Megjegyzés küldése