Csak sejtem, (mert nem néztem alaposabban utána,) hogy a koldusmesterség az nagyjából egyidős az emberi civilizációval. Mindig voltak szerencsétlen férfiak, nők, gyerekek, akik kegyelemkenyéren éltek, a templomok előtt, a kocsmákban, vásárokban kéregettek. Az emberek alapvetően jók, és általában megszánják a szerencsétleneket - erre alapszik ez a "szakma". S a koldus szó klasszikus értelmezéséhez még némi romantikus érzet is átragad a Dickens regények atmoszférájából. De Brecht Háromgarasos regénye (Koldusopera) óta tudjuk hogy ez az értelmezés a mai világban igencsak naivnak számít. Nae Caranfil sem romantikázik sokat a Filantropica -ban
Olvastam régebb egy kimutatást, miszerint egy Kolozsvár központjában kéregető koldus, miután "letejelt a munkáltatónak" havonta 3000 lejt visz haza tisztán, ami akkoriban az én fizetésem háromszorosát jelentette. Ez azért jelentősen megváltoztatja a koldusokhoz való viszonyulását az embernek. "Miért adjak pénzt valakinek, akinek több van mint nekem?" A kijelentés jogos. Arról nem is beszélve hogy ezek a "koldusok" manapság már nem az alázatukkal hanem inkább kullancs természetükkel erőszakolják ki az alamizsnát. És egyáltalán nem meggyőzőek. Néha, mikor már nagyon unom, azzal szoktam őket lerázni hogy : "Regret. Nu m-ai convins." Végtére is eljátsza a szerencsétlenségét: tehát a koldulás a színészettel rokon szakmává lett. És én könnyen átlátok a felületes játékon. Többnyire külsőségekre építkeznek, az átélés leghalványabb morzsáját sem lehet felfedezni játékukban (hogy divatos szakkifejezéssel éljek: nem sztanyiból nyomják). Egyébként pedig igen könnyen lebuknak ha pénz helyett kenyeret, kiflit vagy perecet nyomok a kezükbe. Felháborodottan visszautasítják, jobb esetben csalódott arccal elveszik és ahogy odébbálltam - elhajítják. Épp ezért mélységesen egyetértek a váradi jelzőlámpákon nemrégiben megjelent táblácskával. Amint az itt lent látható.
Olvastam régebb egy kimutatást, miszerint egy Kolozsvár központjában kéregető koldus, miután "letejelt a munkáltatónak" havonta 3000 lejt visz haza tisztán, ami akkoriban az én fizetésem háromszorosát jelentette. Ez azért jelentősen megváltoztatja a koldusokhoz való viszonyulását az embernek. "Miért adjak pénzt valakinek, akinek több van mint nekem?" A kijelentés jogos. Arról nem is beszélve hogy ezek a "koldusok" manapság már nem az alázatukkal hanem inkább kullancs természetükkel erőszakolják ki az alamizsnát. És egyáltalán nem meggyőzőek. Néha, mikor már nagyon unom, azzal szoktam őket lerázni hogy : "Regret. Nu m-ai convins." Végtére is eljátsza a szerencsétlenségét: tehát a koldulás a színészettel rokon szakmává lett. És én könnyen átlátok a felületes játékon. Többnyire külsőségekre építkeznek, az átélés leghalványabb morzsáját sem lehet felfedezni játékukban (hogy divatos szakkifejezéssel éljek: nem sztanyiból nyomják). Egyébként pedig igen könnyen lebuknak ha pénz helyett kenyeret, kiflit vagy perecet nyomok a kezükbe. Felháborodottan visszautasítják, jobb esetben csalódott arccal elveszik és ahogy odébbálltam - elhajítják. Épp ezért mélységesen egyetértek a váradi jelzőlámpákon nemrégiben megjelent táblácskával. Amint az itt lent látható.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése