Most, hogy az izomlázam kezd alábbhagyni és félig kitört ujjam ismét használható, szükségét érzem hogy rövid kis beszámolóval tisztelegjek a Temesváron eltöltött napok előtt. Akik odamentünk tudtuk, hogy kemény és izzadságos lesz ez a hét, és nem tévedtünk. Mégis... most hogy három napja a váradi életembe próbálok újfent visszazökkenni, egyre jobban felértékelődnek az elmúlt héten lepörgött események. Szakmai szempontból nem én vagyok az illetékes aki értékelni tudnám a kurzust... annyi biztos hogy számomra rettentően hasznos volt, és megérte kipréselni magamból azt a kb. 1 ciszternányi verejtéket. Az emberi tényezőt azonban még a szakmainál is fontosabbnak látom. Nemtom más hogy van vele, de én rettentően jól éreztem magam ebben a mindenhonnan összeverbuválódott színészekből és színésznövendékből álló társaságban. A közös reggeli- ebéd- vacsorák, a délutáni sziesztát helyettesítő fagylaltozások, a büfét vezető csodálatos Traian bácsi sürgése forgása, a spontán bulik, vagy késő éjjelig tartó viccmesélések számomra egy régesrég elfeledett közösségi élményt nyújtottak. Éz ezeknek a csodálatos embereknek köszönhető, hogy a kurzusokon szemmel látható bénázásaim ellenére mégsem érezetem kevesebbnek magam a többiek előtt. Egy exupérys közhellyel fogalmazva: ezek az emberek nagyon "megszelidítettek" engem, és ha a záróbuli utáni bucsuzkodáskor egy kicsit sűrübben kellett pislognom, az nem a füst miatt volt...
Köszönöm.
Köszönöm.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése